Ez a kritikám, most rendhagyó módon, nem egy mai filmet véleményez, hanem egy hosszú múltra vissza tekintető, komoly témákat feszegető, irodalmi műre tekint, ezen bellül is a Shakespeare féle, - 1990-ben megfilmesített - Hamletre. Talán furcsa lehet, hogy egy ilyen filmet veszek alapúl, de arra kérnék mindenkit, hogy ne legyen előítéletes, csak azért mert régebben írták, még lehet teljesen korszerű, és jó. Ha rászán valaki az életéből egy kis időt, az valami felejthetetlen élményt kap a Hamlet álltal. Na, de, ne csapjunk így bele a közepébe, haladjunk csak szépen sorjába;

Megismerkedés

Az egész rátalálásomnak, nagyon kalandos története van. Nem úgy történt, hogy felkeltem egyik reggel, és elhatároztam, hogy már pedig én most megnézem a Hamletet, mert túlteng bennem a tudás vágy.

Az egész, a Kuroshitsuji című anime OVA (kiegészítő rész) -val kezdődött. Abban ugyan is, főszereplőink a Hamlet előadására készülnek. Ez az OVA volt az első, ami felhívta a figyelmemet a filmre, hisz ha nem is részletesen, de megpengették benne a történet alap pilléreit, ami kíváncsivá tett. Rákerestem, és amikor megláttam, hogy miről is van szó (igen, addig nem igazán hallottam rólla, persze a híres idézetet ismertem) letettem róla, mondván régi, úgy sem jó, stb. stb.

Aztán, rá 1 max. 2 évre - a mosthoz képest 4-5 héttel ezelőtt , - betévedtem egy könyvesboltba, ahol a "Forgive me leonard peacock" c. könyvet vittem haza, amiben szintén szó esik a Hamletről. Az előbb említett könyv is komoly témákat boncolgat, így nem csoda, hogy a Hamlet nem csak említés szintjén kerül elő, hanem egy szerves része a műnek, ráadásul még idézeteket is tartalmaz a Hamletből, amik a végletegik csigázták az idegeimet, de még mindig nem voltam hajlandó beismerni az érdeklődésemet annyira, valami olyasmi után mint a Hamlet, hogy letöltsem a filmet és megnézzem, vagy hogy bemennyek egy könyvtárba és kikölcsönözzem.

A fordulópont akkor volt, mikor is egyik éjjel nem tudtam aludni. Hajnali 2-3 körül járhatott az idő. Bekapcsoltam a tv-t, végig lapozgattam a csatornák között, mikor is megakadt a szemem az egyik csatorna adásán, amit az 1990-ben készült Hamlet filmet sugározta. Nem volt kérdés hogy oda kapcsolok-e, de alibiből, azért tovább hajtottam rajta, majd nyugodt lelkiismerettel vissza kapcsoltam rá. Egyébként, nem teljesen az elejétől néztem. Annál a résznél kaptam el, mikor Hamlet a szellemmel beszélget.

Érvek

A Hamlet olyan sokrétű, és véleményem szerint olyan sok féleképpen értelmezhető, hogy nincs ember, aki ha komolyan nézi, és megpróbálja értelmezni a szavak és mondatok közötti rejtelmeket, akkor ne tetszene. A Hamlet ugyanis - hangsúlyozom mégegyszer , - egy csodálatos, remek mű! Mindenki rengeteget tanulhat belőlle. Olyan dolgokat, amiket a mindennapi életbe tudunk hasznosítani, olyan fontos dolgokat, amiktől minden képességünk felfokozóthat.

Nagyon erősek a karakterek. Hamlet, Ophélia (aki nekem speciel egyik személyes kedvencem, már csak a színésznő miatt is. Nagy szerepet játszott egyébként abban, hogy akkor este felfigyeltem a Hamletra ismét) , Gertrúd, Claudius; mindegyik. Szinte mindegyik karakter tökéletes mása megtalálható a mai világban. Ugyanazokkal a negatív ill. pozitív tuljadonságokkal vannak felruházva, mint a mai emberek, ami csodálatos! Ugyan azok a jellemek, ugyan azok a hibák, ugyan azok az erények, ugyan úgy éreznek, és mindezt egy olyan gyönyörű keretbe foglalja a Hamlet nyelvezete, és formája, amitől az mondható rá hogy műalkotás. Ha létezik olyan mű, amire még 5050-ben vagy akárhányban is emlékezni és szeretni fognak, akkor az a Hamlet lesz.

Voltak részek - vagy inkább úgy fogalmazok jelenetek, - amik letaglóztak a nyelvezetükkel, amik felidegesítettek, hogy mennyire igaz is ez a mai világra, és hogy mennyire nem kellene így lenni, s hogy mennyire borzasztó, hogy ez egy mittudjam én mikor íródott mű, és azóta semmit nem fejlődtek az emberek, pont ugyan azokat a hibákat követik el újra és újra. Aztán voltak részek, amiknél elszomorodtam, amik könnyet csaltak a szememben, de minden pillanatban azt éreztem, hogy én is a történet része vagyok, hogy ez az egész csak és kizárólag nekem szól. A végén már teljesen Hamlet bőrében éreztem magam, ami szintén fantasztikus érzés volt. Annyira könnyedén tudtam azonosulni a karakterével, mintha mindig is a részem lett volna, leláncolva valahol a lelkem egyik sarkában. S ha már itt tartunk, a másik nagyon nagy pozitívuma a filmnek, illetve magának az egésznek, hogy nagyon élethű. Nem kábít, és nem szépít, csúful a képembe vágja az igazság fájó képeit. Valóban vannak részek, amik mindamellett hogy elgondolkoztattnak, nagyon szívfacsaróak. Nekem például egy ilyen rész volt Ophélia halála is. Nekem az ő karaktere teljes egészében - 100% hogy rosszul látom , - főleg a halála, az élet műlandóságának a metaforája. Mivel vele is majdnem hogy teljesen egynek éreztem magam, valósággal szíven űtött a halála. Azt mondtam; nem! ő nem halhat meg! így meg aztán semmiképp! - és emlékszem, éreztem ahogy párássá válik a pillantásom. A másik hasonlóan szívba markoló és szintén hasonló metaforával rendelkező jelenet - ami visszont 100% hogy tényleg erről szólt , - amikor Hamlet a koponyához beszél (a fölső képhez kapcsolódó jelenet). Azt hiszem kimerem jelenteni, hogy nekem az volt a kedvenc jelenetem a filmbe.

Karakterek:

Mint már említettem, nagyon megragadóak voltak számomra a karakterek. Most kicsit részletesebben róluk.

Hamlet -  Imádtam Hamlet karakterét. Azon túl, hogy minden eggyes mozzanatában együtt éreztem vele végig, hihetetlenül tisztelem és tiszteltem a bátorságáért, és határozottságáért. Tetszik a hihetetlen igazságérzete, amiért más mint a többiek, amiért nem tekinti saját magát sem tökéletesnek, és úgy ahogy van, imádtam! Szeretnék olyan lenni mint ő, mert bár nem szeretek magam elé példaképeket állítani, mégis Hamlet karakterét igen is megvalósíthatónak érzem, s eddig is olyan akartam lenni mint Hamlet, csak éppenséggel nem tudtam, hgy létezik egy ilyen karakter. A halála pedig...Nem hiszem el, hogy ő még meghalni is tökéletesen tud! Perfect volt! Na meg persze, egyértelműen siratos...

Ophélia -  Jézusom! Amikor megláttam Helena Bonham Carter-t Ophélia szerepébe, szerintem már akkor belopta magát a szívembe, amit a szerény külseje és jelleme csak fokozott. Mint már említettem, majdnem ugyanannyira szerettem, és sajátomnak éreztem mint Hamletet, sőt talán még egy fokkal jobban tudtam vele azonusulni, amiatt hogy ő is nő akárcsak én. Az Ophélia és Hamlet között húzódó romantikus szál pedig pont ezért - talán , - most kivételesen nem tűnt (annyira) nyálasnak, unalmasnak, és ízléstelennek, hanem romantikusnak, és lélek simogatónak, s mindezzel párhuzamosan fájdalmasnak éreztem, ami megint csak furcsa. Sosem gondoltam volna, hogy az ember ennyi mindent érezhet egyszerre.

Gertrúd - na most, pöppet bajban vagyok. Emlékszem, hogy Gertrúd szerepe is nagy nyomást gyakorolt rám, de már csak halvány foltokban emlékszem rá (igen, felmerül a kérdés, hogy akkor tényleg olyan nagy benyomást tett e rám). Emlékszem, hogy az ő halála is kis híján megsiratott, de csak mert annyira tetszett az anya x fiú kapcsolat amit a végében összehoztak. Azt leszámítva betig vegyes érzések kavaroktak bennem vele kapcsolatban.

Claudius - természetesen, elítélem a karakterét. Ő az egyértelmű gonosz, és ezt eszembe se jutott megkérdőjelezni. Vagyis hát, de, felmerült bennem, hogy talán még se olyan rossz, például annál a jelentnél amikor imádkozik, de a történet végül bebizonyítnya hogy nem érdemel irgalmat és sajnálatod, és a végén aztán nem is sajnáltam a halálát.

Összeségében, a Hamlet egy remek történet, amit ha törik ha szakad mindenkinek el kell legalább egyszer olvasni, vagy meg kell nézni, mert a Hamlet mindenki életének a része lehet. Választ ad kérdésekre, és ezzel együtt kérdéseket fel, ami csodálatos kettősség. Végre valami értelmesről is tanulunk majd irodalom órán, örök hálám ezért Shakespeare-nek, akit Hamlethez hasonlóan közel éreztem magamhoz, és a végén igazán azt éreztem, hogy bárcsak élne még az a fantasztikus ember, aki megalkotta ezt a számomra ésszel felfoghatatlan, csodás művet, mert szívesen megismerném, ami ismét letaglóz.

Végeredmény;
10/10
(egyértelműen)